Ott állt a folyósó végén ártatlanul nézve rám. Alsóajkán még látszott a repedés. A tegnap fájó emlékeit idézte fel bennem. De erősen léptem előre. Közeledtem felé, szinte tapintani lehetett a feszültséget köztünk. Mikor elé álltam, kerülte tekintetemet.
-Szia Zoo....-mondta tiszta vörös fejjel.
-Csá-válaszoltam kicsit flegmán.
-Öhmm...talán haragszol rám?-húzta az orrára a pólóját, hogy ne lássam rák vörös fejét.
-Ja. Lehetséges.-válaszoltam.
-De..de miért-mondta úgy mintha nem tudna semmit.
-Ne hülyíts Ad! -mondtam egy kicsit hangosabban-Láttalak azzal a lánnyal a parkolóban.-mondtam elcsuklott hangon. Szemeim benedvesedtek, torkomban ismét éreztem a szorító érzést. Nem tudtam befejezni. Száját kinyitotta, de aztán becsukta, mert nem tudott mit mondani.
-Hát az nem úgy volt...én...mi..csak...ő csak az én régi barátom és átiratkozott a sulinkba és hát mármint én csak elhoztam..és-mosolyra húzódott a szám ahogy magyarázkodott. Olyan édesen keresgélte a szavakat.- én nem akartam hogy megcsókoljon, mert hát ő csókolt meg, mert én szere............-*drámai szünet*-hát én csak...én szeretlek téged.-mélyen nézett fel a szemembe. Szemei keresték pillantásom. Idegesen várt válaszomra.
-Nemtudom, hogy higgyek-e neked-nem tudtam visszatartani a belőlem kitörő ujjongást, de jó volt egy kicsit szivatni. Láttam ahogyan a mosolyból komollyá válik az arca. Egyszerre kuncogás tört ki belőlem.-Hát persze hogy énis szeretlek.-ugrottam a nyakába.
-Egy pillanatra azt hittem, hogy elveszítelek.-mondta megkönnyebbültem. Kemény csókokat nyomott ajkaimra. Kezeit térdhajlataimra tette és felemelt. Hátamat a szekrényéhez nyomta. Úgy éreztem, körülöttem forog a világ. Álomvilágban éltem. Csodaországban éreztem magam, egy röpke percre. Viszont megszólalt a kibaszott csengő. Hosszan és fájdalmasan. Kizökkentett az álomvilágomból.
Adam letett a földre, majd megpuszilta fejemet, szememet, orromat, majd végül gyengéd csókot hintett ajkaimra. Egész testem bizsergett. Megint elvesztem a gondolataimban.
-Gyerekek!-hallottam a rikácsolást, ami sikeresen felébresztett képzeletem szárnyalásából-mi a jó fenét kerestek itt?-kérdezte Mrs. Briks, a kémia tanárunk.-azzonnal órára! Meg ne lássam még egyszer, hogy itt lógtok a folyósón, tanulás helyett! A tanulás a legfontosabb! Ezt jegyezzétek meg!-okoskodott.
-Én a maga helyében is sietnék! Nézze azt a sok gyerkőcöt! Milyen csendben ülnek, és várják a következő órájukat!-mutatott Adam a zajos osztályra a folyósó végén.
-Mr. Whitehead! Ne szemtelenkedjen, különben képtelen leszek feljelenteni az igazgatónál!-mondta puffogva.
-Igenis!!!-mondta egyenesbe vágva magát.
Én erre csak kuncogni tudtam.
-Pff...mai fiatalok-mondta már az osztály felé tartva.
-Na fussunk órára-mondtam.
-Rendben-fogta meg a kezem. Kicsit megszoritotta, és mélyen a szemembe nézett. Mosolyogva dobott egy puszit az orromra,majd kézenfogva indultunk osztálytermünk felé.
